Terra Madre Salone del Gusto
A „Terra Madre Salone del Gusto” a legnagyobb nemzetközi gasztronómiai rendezvény, mely 12. alkalommal kerül megrendezésre 2018. szeptember 20-24. Torinó központi helyszínein. Az ez évi esemény központjában még inkább az emberek vannak, mint korábban valaha.
Biológiai sokféleség
Mit értünk biológiai sokféleségen, mi köze van ennek a napi élelmünkhöz, és mit tehetünk a megőrzése érdekében? A Slow Food, mint gondolat azzal kezdődik, hogy megismerjük a régiót, ahol élünk: észrevesszük, megfigyeljük, megkóstoljuk, felismerjük az ízeit és aromáit.
Krakkó a csodás város, kiváló emberekkel
Megjelent egy hivatalos sajtóközlemény ugyan, mégis arról a kellemes hatásról is írnom kell, ami ott ért. Jártam ott gimnazistaként, a Slow Food képviseletében, idén januárban szakmai úton.
Bács-Kiskun megyei Közgyűlés évzáró rendezvénye
2017. decemberében a Kiskunsági Hagyományőrző, Kézműves és Turisztikai Egyesületet képviseltem a Bács-Kiskun megyei Közgyűlés évzáró rendezvényén.
Klímaváltozás elleni kampány
2017. november 10.-én tartottuk a Slow Food Kiskunság szervezésében a kampányt, amelyre gyerekek és felnőttek egyaránt jöttek, hogy felhívjuk együtt a figyelmet földünk éghajlatának rohamos felmelegedésére.